2014. február 15., szombat

Sült paprika ecetben



SÜLT PAPRIKA ECETBEN

Szép húsos paprikákat (Én szoktam zöldpaprikát és szegedi paprikát is így eltenni) megmosunk és sütőben vagy sütőlapon, megsütjük, vigyázva, hogy ne égjenek meg. Ahogy a paprikák sülnek, a forró sült paprikákat edénybe rakjuk, megszórjuk sóval és lefödjük.
Egy óráig állni hagyjuk, ez alatt a paprikák kemény külső héja lehúzhatóvá válik.
A szépen megtisztított paprikákat csumájukkal együtt üvegbe rakjuk.

Feltöltő levet készítünk, kétharmad rész vízből, egyharmad rész ecetből, kevés sóval, szemes borssal, bővebben cukorral, édesen finomabb.
Mindezeket összeforraljuk és forrón a paprikákra, töltjük.
Másnap a levet pótoljuk,kevés szalicilt szórunk rá, tetejére vékony olajréteget öntünk, és az üveget lekötjük, gyöngyöző vízben 15-20 percig, gőzöljük, a vízben hagyjuk kihűlni.

13 megjegyzés:

  1. Végre egy recept, ami az igazi, eredeti módon készíti el a sültpaprikát.
    És nincs benne fokhagyma, hál'Istennek.

    VálaszTörlés
  2. A valóság az,hogy próbáltam már fokhagymával is,de elveszi a paprika valódi ízét,így megmaradtunk ennél a receptnél.

    VálaszTörlés
  3. Ízlés dolga a fokhagyma és a vöröshagyma,én mindkettőt teszek rá/nem sokat/ és nagyon finom savanyúság,a kedvencünk.

    VálaszTörlés
  4. A felontolehez Megkaphatnam a mennyisegeket, mibol mennyit ? Elore is koszonom tisztelettel Margit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Attól is függ milyen mennyiségben teszed el a paprikákat, egy üveget feltöltesz vízzel, az alapján megtudod mennyi lére lesz szükséged, ezt ízlés szerint fűszerezed.

      Törlés
  5. Köszönöm szépen a receptet. Én is így készítem csak nem voltam tisztába a dunsztolással.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A dunsztolás nagyon fontos, ha van befőzőautomatád, ezt a részét kihagyhatod, mert az megoldja.

      Törlés
  6. Szalicil helyett ugye használhatok „praf conservant”-ot?
    Köszönöm a választ.

    VálaszTörlés
  7. Igen, az is tartósítószer, van mikor én is azt használok.

    VálaszTörlés
  8. Pikant fix edes savanyu -hoz kell tartositoszer is a paprika salataba?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom mit tartalmaz a picant fix, nem szoktam használni.

      Törlés
  9. mi szeretjük fokhagymával is,de vöröshagymát mindig szeletelek bele,nagyon finom úgy is

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...