2014. július 31., csütörtök

Ecetes cibre leves



Ezt a levest nagyanyámtól tanultam,gyorsan elkészíthető,fél óra alatt elkészül és finom is.

Hozzávalók:

1 fej hagyma
1 kanál paprikaételízesítő vagy fűszerpaprika
1 evőkanál liszt
tejföl vagy tej
4 gerezd fokhagyma
csipet tárkony,só,bors
olaj vagy zsír
4-5 tojás

Az apróra megvágott hagymát kevés olajon megdinszteljük, hozzáteszünk egy kanál télire eltett ételízesítőt paprikából,(ha nincsen megszórjuk piros paprikával)együtt is dinszteljük egy keveset, (ha őrölt paprikát használunk, rögtön felöntjük vízzel), hozzátesszük az apróra megvágott vagy fokhagymatörőn átnyomott fokhagymát, majd felöntjük vízzel, felfőzzük, hagyjuk főni amíg elkészítjük az eresztéket. Megvágjuk a tárkonyt és hozzátesszük a leveshez, én mindig ecetben eltett tárkonyt használok, sózzuk, borsozzuk.Egy evőkanál lisztet simára elkeverünk tejföllel vagy tejjel és besűrítjük a levest.
4-5 tojást kevés sóval felverünk és palacsintasütőben kevés zsíradékon mindkét oldalán megsütjük.A tojáslepényt kis kockákra vágjuk és a levesbe tesszük.
Ecettel savanyítjuk és tálaljuk.




4 megjegyzés:

  1. Rozika!Ezt ki fogom próbálni,nagyon finomnak tűnik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lia!
      Várom a beszámolódat,nagyon egyszerű és hamar kész van,nálunk mindenkinek ízlik.

      Törlés
  2. Rozika!Tegnap elkészítettem a levest,nagyon-nagyon finom lett.Nekem is van ecetben eltett tárkony,nagyon jó ízt ad neki.Köszi a receptet.Sok-sok puszi.

    VálaszTörlés
  3. Lia! Örülök hogy ízlett, ugye hamar elkészült, én a pacal és minden savanyú leveshez ecetes tárkonyt használok,mindig kéznél van.Neked is puszi:)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...