2022. április 24., vasárnap

Fokhagymás báránycomb

 


Hozzávalók:

 

1 fiatal báránycomb

5 evőkanál étolaj

5 gerezd fokhagyma

Őrölt bors, só, piros paprika

 

Elkészítése:

A megmosott és vízétől lecsepegtetett húst, tűzálló jénai tálba tesszük. Só, bors, paprika keverékével, minden oldalán bedörzsöljük.

A fokhagymát áttörjük, kevés sóval pépesítjük, hozzákeverjük az étolajat, majd a báránycombot mindenhol bekenjük vele. Lefedve hűtőben pár órát vagy egy éjszakát hagyjuk a pácban. Miután kivesszük, kevés vizet öntünk alá, majd előmelegített 200 fokos sütőbe tesszük, fél órát erős lángon majd mérsékelt lángon sütjük tovább. Levével néhányszor meglocsolva, egyszer meg is fordítva addig sütjük, amíg a hús megpuhult és szépen megpirult.

Sült krumplival, savanyúsággal tálaljuk

 


Bárányleves tárkonyosan

 



Hozzávalók:

50 dkg csontos bárányhús

2 db murok (sárgarépa)

1 petrezselyem

1 fej hagyma,

2 gerezd fokhagyma

1 szelet zeller

1 evőkanál sertészsír

1 evőkanál sóban eltett piros paprika

Só, bors, ecetes tárkony

2 tojássárgája, 2 dl tejföl

Citromlé vagy ecet

 

Galuskához: 1 tojás, 3 evőkanál liszt, só

 

Elkészítése:

A húst megmossuk, darabokra vágjuk.

A zöldségeket kis kockákra vágjuk, a hagymát apróra.

A forrózsíron a hagymát megfonnyasztjuk, hozzátesszük a sós paprikát, párszor megkeverjük, majd rátesszük a húsdarabokat, fokhagymát és fehéredésig pirítjuk.

Ha fiatal a bárány hozzátesszük a zöldségeket, ha idősebb a húst félpuhára főzzük, és azután tesszük hozzá, fűszerezzük sóval, borssal, felöntjük vízzel és lefedve lassú tűzön főzzük.

Közben elkészítjük az apró galuskát.

Egy kis tálban felverjük a tojást, megszórjuk sóval, hozzákeverjük a lisztet. Egy jó sűrű masszát kell, kapjunk, ha hígabb lisztet teszünk hozzá.

Egy evőkanál segítségével, beleszaggatjuk a fövő levesbe.

Amikor a hús és a zöldségek is megpuhultak, hozzátesszük az apróra vágott tárkonyt.

A tojás sárgákat a tejszínbe elkeverjük, egy két merőkanálnyi levest keverünk hozzá, és a tűzről levéve visszaöntjük a levesbe. A levest már nem forraljuk fel, mert a tojássárgás tejföl kicsapódhat.

Citromlével vagy ecettel savanyítjuk.

Tálaláskor erős paprikát és tejfölt kínálunk hozzá.

 

Galuska helyett főzhetünk rizst bele, mi jobban szeretjük galuskával.

 

2022. április 23., szombat

Báránypörkölt

 



 

Hozzávalók:


Bárányhús: comb, nyakrész, lapocka, borda

2 fej hagyma

1 zöldpaprika

2-3 gerezd fokhagyma

1 evőkanál sertészsír

1 evőkanál darált édes paprika (sóban eltett)

Só, bors, fűszerpaprika

Elkészítés:

A zsíron megfonnyasztjuk a hagymát, hozzátesszük a sóban eltett paprikát, együtt dinszteljük. Megszórjuk fűszerpaprikával, összekeverjük, és rögtön rárakjuk a húst és fehéredésig pörköljük. Ezután hozzátesszük a megvágott zöldpaprikát, fokhagymát, megszórjuk őrölt borssal, sót nem teszünk, mert a paprika sós. Lefödve lassú tűzön pároljuk, amíg a zsírjára pörkölődik, akkor felöntjük annyi vízzel, ami épp ellepi, és lassú tűzön főzzük, amíg a hús megpuhul. Ekkor kóstoljuk, és ha szükség sózzuk, ízesítjük, kevés erős paprikát is tehetünk hozzá.

Krumpli pürével, puliszkával tálaljuk, de friss kenyérrel, savanyúsággal is nagyon finom.

 


Friss káposztasaláta


 

Hozzávalók:

1 kisebb fej káposzta

Fél dl olaj

1 szál murok (sárgarépa)

Ízlés szerint cukor, ecet, só, őrölt bors

A káposzta külső leveleit eltávolítjuk. Torzsáját kivágjuk és a káposzta keménységétől függően legyaluljuk vagy zöldséghámozóval szép vékonyra vágjuk.

Besózzuk és állni hagyjuk. Ezután kicsavarjuk, ráreszeljük a murkot és ízlés szerint cukros, ecetes salátalével leöntjük. Összeforgatjuk és 1-2 órára hidegre tesszük.

Még finomabb, ha zöldpaprikát, retket vágunk hozzá.

2022. április 21., csütörtök

Tárkonyos sertésragú leves

 



Hozzávalók:


500 g sertéshús

2 közepes sárgarépa

1 petrezselyemgyökér

1 fél kisebb karalábé

1 szelet zeller

Maroknyi zöldborsó

1 fej hagyma

3 gerezd fokhagyma

2 tojássárga

1 evőkanál zsír

Só, bors

Csipet tárkony

200 ml tejszín

1 citrom leve

A hagymát apróra vágjuk, és a zsíron megpirítjuk, majd rádobjuk a zúzott fokhagymát és a felkockázott sertéshúst, amit szintén kicsit megpirítunk, sózzuk, borsozzuk, kicsit átforgatjuk és felöntjük 2 liter vízzel. Lassú tűzön főzzük.

A leveszöldségeket, egyforma kockákra vágjuk és amikor a hús félpuhára főtt hozzátesszük és addig főzzük amíg a zöldségek megpuhulnak.

Hozzáadjuk a felaprított tárkonyt.

A tojás sárgákat elkeverjük a tejföllel, kimerítünk a levesből és fokozatosan hozzákeverjük majd az alig fövő leveshez adjuk. Rögtön levesszük a tűzről, ízlés szerint facsarunk bele kis citromlevet és tálaljuk.

Erős paprikát és tejfölt kínálunk hozzá.


2022. április 4., hétfő

Hagymás rántott pityóka

 


Hozzávalók:

1 kg pityóka (krumpli)

1 nagy fej hagyma

Fél dl olaj

1 evőkanál sóban eltett darált pirospaprika

Só, bors

 

A pityókát héjában megfőzzük, miután megfőtt megtisztítjuk.

A megtisztított hagymát finomra megvágjuk, vagy aprítógépben pépesre zúzzuk.

Az olajat serpenyőbe öntjük, felforrósítjuk, rátesszük a hagymát, kicsit később a sós paprikát és együtt megdinszteljük.

A pityókát a reszelő legnagyobb fokán lereszeljük, és a hagymás olajba forgatjuk. Kevergetve jól átsütjük.

Mindenfajta hús mellé kitűnő köret.


Szemes paszuly konzerv, sertésfejből

 



Hozzávalók:

Egy fél sertésfej, szalonna, fül és orr nélkül (kb. 100 kg-os sertéstől)

1 kg szemes paszuly

50 dkg hagyma

Fél liter olaj

Fél liter házi paradicsomlé

5-6 gerezd fokhagyma

Só, bors, babérlevél

Elkészítés:

A paszulyt este beáztatjuk, reggel több léből átmossuk és főni tesszük.

A sertésfejet hideg vízbe tesszük, hogy kivontassuk az esetleg benne maradt vértől. Amikor a leve tiszta lesz, fazékba tesszük és felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje. Sózzuk, pár szem borsot, babérlevelet és egy fej fokhagymát teszünk hozzá és lassú tűzön főzzük, amíg a csontot könnyen ki tudjuk húzni.

Ekkor kivesszük a léből és hűlni tesszük, a levet félretesszük.


 A hagymát apróra megvágjuk, és az olajon megdinszteljük. Megszórjuk pirospaprikával, hozzátesszük a megfőtt paszulyt, a falatnyi kockákra megvágott húst, babérlevelet, sózzuk, borsozzuk és felöntjük a paradicsomlével és annyi főzőlevet (amiben a fej megfőtt) hogy jól ellepje.

Összefőzzük, ha szükség még ízesítjük, és legalább tizenöt percig együtt főzzük.

Azon forrón, befőttesüvegekbe szedjük, és száraz dunsztba rakjuk, miután kihűlt hűtőbe vagy hideg kamrában tároljuk, ha több ideig szeretnénk tartani, mielőtt üvegekbe szedjük, keverjünk hozzá tartósítószert.

 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...