2017. március 17., péntek

Hagymás kakasmáj és here



Hozzávalók:

Három levágott kakas mája és heréje
3-4 nagyobb fej hagyma
1 jó kanál zsír
2 evőkanál lecsó
Só, bors, paprika

A megtisztított hagymát vékonyra szeleteljük, forró zsírban üvegesre pároljuk, megszórjuk pirospaprikával, hozzáadjuk a lecsót, felöntjük kevés vízzel, lefödve pároljuk, amíg a hagyma majdnem megpuhul. Ekkor hozzátesszük a májat és a heréket, hagyjuk legalább tíz percet főni, az utolsó percekben sózzuk, borsozzuk, és addig főzzük, amíg elfövi a levét.

Tálalhatjuk többféle körettel én most krumplipürével tálaltam, de akár köret nélkül friss kenyérrel mártogatva is nagyon finom.

2017. március 16., csütörtök

Tehéntúrós csomagok




A tésztája ugyanúgy készül, mint a szilvás gombócé. Szilvás gombóc

A töltelékhez:

Fél kg tehéntúró
2 tojássárgája
Cukor ízlés szerint
Búzadara, én 2 evőkanállal tettem, de függ attól, mennyire van kicsöpögve a túró.

A túrót villával összetörjük, hozzátesszük a cukrot, tojás sárgákat és annyi búzadarát, hogy jó kemény gombóccá formálható legyen és kikeverjük.
A kinyújtott kockára vágott tésztára kis gombócokat rakunk, majd a négy sarkát összecsípjük és a tésztát mind a négy oldalról ujjainkkal összenyomjuk, lezárjuk.


Tovább úgy járunk el mint a szilvás gombócnál.


2017. február 13., hétfő

Kakaspörkölt


Ahogy én készítem a kakaspörköltet:

A konyhakészre előállított, feldarabolt kakast jól átmosom és vizétől lecsepegtetem.

Egy edényben disznózsírt melegítek fel, a kakas minden darabját belerakom, egyenként átforgatom, amíg minden része kifehéredik, és látszik a húsdarabokon, hogy kezd pörkölődni, vagyis szépen, kezd pirosodni a hús.

Közben egy másik edényben zsiradékon, üvegesre párolok 4 közepes fej apróra vágott hagymát, megszórom fűszerpaprikával, jól elkeverem és ráöntöm a kakasdarabokra, hozzáteszek 1 apróra megvágott zöldpaprikát 4-5 gerezd fokhagymát és egy héjától lehúzott apróra megvágott paradicsomot. Télen 1-2 kanál lecsóval helyettesítem. Megszórom borssal, sózom ízlés szerint és felöntöm annyi langyos vízzel, hogy épp ellepje.

Alacsony tűzön, fedő alatt puhára főzöm, mikor a hús szépen megpuhult, ha szükség utána ízesítek, ha még bőven van lé rajta, fedő nélkül magasabb hőfokon főzzük, amíg elfövi a levét, vagyis zsírjára pirul, pörkölődik.


Most krumplipürével, uborkasalátával tálaltam, de jobban szeretjük, galuskával, tarhonyával vagy tésztával, esetleg ha másnapra is marad, frissen főzött puliszkával.

2017. január 17., kedd

Fokhagymás nyúlsült, sütőzacskóban sütve





Hozzávalók:

1 db.1,5 kg-os nyuszi húsos részei

6 nagyobb gerezd fokhagyma
Fűszerek: só, bors, paprika keverék.

A fokhagymát áttörtem, egy kevés sóval pépesítettem és kevés étolajjal hígítottam.

A felszeletelt nyúldarabkákat megszórtam, só, bors, fűszerpaprika keverékével, és mindeniket alaposan bekentem az olajos fokhagymás péppel. Tálba raktam és másnapig hűtőben érleltem.
Másnap sütőzacskóba raktam, zacskóstól tepsibe tettem, bekötöttem a zacskó száját, felül pár helyen megszurkáltam, és 200 fokra előmelegített sütőben 50 percig sütöttem. Kivettem a sütőből, kivágtam a zacskót meglocsoltam a saját levével, és visszatettem, amíg szép pirosra sült.

Leveles krumpli -val savanyúsággal tálaltam.

A leveles krumpli készítését a linkre kattintva olvashatod.


2016. december 31., szombat

BOLDOG ÚJÉVET


Ezzel a tál franciasalátával kívánok minden kedves idelátogató vendégemnek, jó egészségben, sikerekben gazdag BOLDOG ÚJÉVET!

2016. december 6., kedd

Krumplis elő tésztás fehér kenyér





Ennél a kenyérnél előző este gyorskovászt készítek.

Gyorskovász hozzávalói:

30 dkg liszt
25 g friss élesztő
1 kávéskanál cukor
2,5 dl víz

A lisztet tálba szitáljuk, az élesztőt elkeverjük a langyos vízben feloldott cukorral, és a liszthez öntve, fakanállal nokedli sűrűségűre keverjük. Letakarva konyha hőmérsékleten hagyjuk reggelig kelni.

A többi hozzávalók:

70 dkg BL 55-ös liszt
12 g só (1 elütött ek)
2 nagyobb főtt krumpli vagy 2 halmozott evőkanál maradék krumplipüré
2,5- 3 dl víz

Másnap a lisztet egy mélyebb tálba szitáljuk, hozzátesszük az áttört krumplit, sót, hozzátesszük a kovászt és lassanként a vizet, mert lehet, nem kell az egész, függ a liszttől, és addig dagasszuk, amíg elválik az edény falától és a kezünktől, jó rugalmas tészta kell, legyen.
Letakarva kétszeresére kelesztjük.
Mikor megkelt a tészta, deszkára tesszük, átgyúrjuk, és kerek formára kilapogatjuk, majd jobbról behajtjuk a közepéig, majd balról is aztán elkezdjük feltekerni, úgyhogy minden tekerést lenyomkodunk. Miután megformáztam 35x43 cm-es sütőfóliába helyezem és egy ovális jénaiba teszem. Azért teszem sütőzacskóba, mert a jénainak nincsen teteje és ezt a szerepet a sütőzacskó tölti be. Itt még hagyom kelni, amíg láthatóan megemelkedik, 20-30 perc, aztán a tetején bemetszem és 220 fokos sütőbe teszem, hagyom, 15 percet majd visszaveszem 200 fokra és addig sütöm, amíg szép piros lesz a teteje.60 perc körül. Kiveszem a sütőből, rácsra teszem, vízzel lespriccelem, és hagyom kihűlni.
Nagyon finom ropogós szép cserepes, szivacsos, lágy belsejű kenyerünk lesz.
Megmértem, a súlya 1365 g.



Ennek a kenyérnek is ugyanazok a hozzávalók, annyi különbséggel, hogy nem este készítettem a gyorskovászt, hanem reggel és ahogy felnőtt a kovász rögtön tettem hozzá a többi hozzávalót, jól kidagasztottam és tovább úgy jártam el mint az előző kenyérnél.


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...