2017. március 25., szombat

Húsvéti sonka készítése házilag




A sonka készítését házilag, disznóvágáskor kezdjük. A sertés egész hátsó combját vesszük, rajta hagyva a szalonnát is. Megformázzuk a sonkát, jelen esetben 8 kg-os, először is eltávolítjuk a kiálló részeket, szép kerek formára alakítjuk, majd egy edénybe helyezzük, amiben kényelmesen elfér,majd következik a sonka sózása.



A sózáshoz kimondottan durva konyhasót használjunk, nálunk a Parajdi zsákos a tökéletes, nemcsak a sonkát, szalonnát és a többi tartósításra szánt húsokat is azzal sózzuk be.
A sonkát a sóval mindenhol alaposan bedörzsöljük.  Hagyjuk két nap, majd jó bőven fokhagyma és frissen darált borsot leforrázunk, és azzal is jól átkenjük a sonka egész felületét. 3 hétig hagyjuk a sós fokhagymás lében, közben gyakran kell forgatni, hogy egyenletesen igya be a levet.
A pácolás befejeztével, alaposan áttörölgetjük a sonkát, leszikkasztjuk és egy napra hideg kamrába felakasztjuk, hogy átjárja a friss levegő, aztán mehet a füstre. 


Először enyhe füstöt adunk neki, minél csöndesebb szépen lassan, majd erősebbel folytatjuk. Mikor már szép piros, már nem füstöljük tovább, szellős helyre akasztjuk.


Főzés előtt vágunk egy kis kóstolót a sonkából, mert csak így tudjuk meg, mennyi időre kell, beáztassuk. Ha nem túl sós elég egy éjszakára beáztatni.
Hideg vízben teszem fel főni, mikor felfőtt az első levet leöntöm, a második levet fűszerezem, amikor már forró, fekete bors, babérlevél, vöröshagyma és fokhagyma. Miután felfőtt a lángot takarékra állítom, úgy főzöm tovább, mint a kocsonyát. Addig főzöm, amíg a csontot könnyedén ki tudom húzni belőle, hagyom a lében kihűlni.
A sonka levéből kiveszek egy kislábassal, abban főzöm meg a szenteltetésre szánt tojásokat, a többi levet hűtőbe teszem, ezt a levet fel lehet használni, bármilyen ételkészítéshez, amihez füstölt húst szoktunk használni.



1 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...