2021. augusztus 12., csütörtök

Őszibarack lekvár

 


Hozzávalók:

Őszibarack, cukor

A barackokat alaposan megmossuk, 1 percre fövő vízbe tesszük, így könnyen le tudjuk húzni a héját. Kimagozzuk, majd darabokra vágjuk. Dupla aljú edényben főni tesszük. Közepes lángon állandóan keverve főzzük, amíg sűrűsödni kezd. Levesszük a tűzről és bot mixerrel pépesítjük. Hozzátesszük a cukrot, ízlés szerint, a gyümölcs édességétől függően kb. 30-40 dkg kilónként.

Lassú tűzön állandóan keverve tovább főzzük, ha hab keletkezik, leszedjük.

Csírátlanított, tiszta száraz üvegekbe töltjük, rögtön lezárjuk és 5 percre fejre állítjuk az üvegeket majd száraz dunsztba tesszük. Én hűtőtáskába rakom, jól letakarom, és abban hagyom kihűlni.

Felbontás után hűtőszekrényben kell tárolni, mivel nem tartalmaz tartósítószert.

2021. augusztus 4., szerda

Őszibarackbefőtt tartósítószer nélkül

 


Az érett egészséges barackokat megmossuk.

Forrásban levő vízbe dobjuk, hogy a héja könnyen lejöjjön. Kicsit hagyjuk hűlni, majd meghámozzuk, kimagozzuk a barack nagyságától függően félbe, négybe vagy szeletekre vágjuk, és egy edényben előkészített hideg vízbe tesszük, amíg az üvegekbe rakjuk. Nem kell citromsav vagy kénpor, az nélkül is szépen megtartja a színét, nem barnul meg.

Előkészített hét dl-es üvegekbe szépen elrendezzük, hozzáadunk üvegenként két evőkanál cukrot, felöntjük, hideg vízzel majd légmentesen lezárjuk.

Befőző automatába rakjuk és kidunsztoljuk.

Befőző automata hiányában egy fazék aljára egy konyharuhát teszünk, belerakjuk az üvegeket, az üvegek háromnegyedéig felöntjük vízzel és szépen gyöngyözve körülbelül 90 fokon 30-35 percig dunsztoljuk. Kiszedjük az üvegeket és hűtőtáskába rakjuk vagy száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.

 

Párolt rizs

 


1 rész rizs

2 rész víz

Olaj

Kevés ételízesítő, bors, só

4 személyre kb. 30 dkg rizst használunk.

A rizst megmossuk, leforrázzuk lobogó vízzel, hideg vízben átöblítjük és leszűrjük.

Egy lábosban felhevítünk 2-3 evőkanál olajat, beletesszük a rizst és kissé átsütjük, amíg a rizs kifehéredik. Ekkor feltöltjük forró vízzel, hozzátesszük az ételízesítőt (én télire sóval eltett ételízesítőt használok) csipetnyi borsot adunk hozzá, kóstolás után sózzuk, mert az ételízesítő sós. Fedő alatt lassú tűzön pároljuk. Eleinte néhányszor megkeverjük, de amikor puhulni kezd, többé már nem keverjük. Így a szemek szép épen megmaradnak. Amikor a rizs teljesen áttetszővé vált, a lángot eloltjuk, de az edényt még 10 percig lefödve hagyjuk.

Az így készített rizs nem fő szét, nem lesz ragacsos, hanem pergős lesz.

Ha szépen akarjuk tálalni, a forró rizst, olajjal vagy vízzel kikent kis formákba rakjuk, aztán tálra borítjuk. Minden kis kupac közepére petrezselyemlevélkét szúrunk, és ízlés szerint különböző zöldségekkel díszítjük.

A párolt rizs paprikás, mártásos húsok, tokányok, párolt köretekkel vagy burgonyával párosítva rántott és sült húsokhoz alkalmas.

 


Resztelt csirkemáj, párolt rizzsel

 


Hozzávalók:

50- 60 dkg csirkemáj 

2 csapott evőkanál zsír 

3 fej hagyma 

3 nagyobb gerezd fokhagyma

Fűszerek: só, bors, pirospaprika

Egy serpenyőben a zsíron megfonnyasztjuk a fokhagymát, minél vékonyabbra fél karikákra megvágott hagymát, rárakjuk a félbevágott csirkemájat.

Fűszerezzük, só, bors, pirospaprika. (Aki szereti, tehet rá egy kevés majoránnát és őrölt köményt)

Néhányszor megkeverve addig pirítjuk, amíg már nem látszódnak a véres részek, utána egy kevés vizet öntünk hozzá, épp hogy ellepje és lassú tűzön készre főzzük.

Párolt rizzsel tálaltam, de lehet bármilyen krumplival, galuskával és csak egyszerűen friss kenyérrel fogyasztani.


Fenyőszirup

 



A fenyőrügy szirup a tavaszi új hajtásokból készül.

Napjainkban a fenyő fiatal tűleveleinek, rügyeinek főzetét ajánlják, légúti problémák, megfázás, köhögés, torokfájás esetén. Magas vitamintartalma miatt immunerősítő.

A szirup elkészítése:

A fenyőrügyek, vagyis újulások gyűjtésénél figyeljünk arra, hogy a szennyeződéseket elkerülve, mindig tiszta, közúttól távol gyűjtsük. A 3 és a 7 cm-es hosszúságú zsenge rügyek a legalkalmasabbak.


Ha tiszta környezetből gyűjtöttük, nem szükséges megmosni.

Hozzávalók:

Kristálycukor

Fenyőrügy

Alaposan kimosott nagy befőttesüveg aljára, szórjunk cukrot 2-3 cm magasságig, ezután tegyünk rá egy sor fenyőrügyet, és jól nyomkodjuk le, majd folytassuk ezt a műveletet, amíg tele nem töltöttük az üveget. Ha végeztünk zárjuk le az üveget és tegyük napfénytől védett, meleg helyre.


Pár nap múlva, a cukor elkezd olvadni, az újulások elkezdenek összeesni. 
Néhányszor mozgassuk meg az üveget, hogy segítsük a cukor olvadását.

Amikor azt látjuk, 3-4 hét után, hogy az újulások kifakultak, az üveg tartalma besziruposodott, szűrjük le és töltsük csírátlanított tiszta üvegekbe.

Én a szűrést úgy oldom meg, hogy egy nagyobb fazékra teszek egy szűrőt, ráfordítom a fenyőrüggyel tele üveget és hagyom amíg magától lecsepeg.



Hűvös helyen sokáig eláll.

A szirup használata: hurutos köhögés esetén étkezések előtt vegyünk egy teáskanállal belőle. Langyos teába is tehetjük.

 


2021. július 8., csütörtök

Gyors eper dzsem, dzsemfix-el


 

 

Hozzávalók

1,2 kg eperhez

25-30 dkg cukor (ha nem elég édes az eper a cukor mennyiségét lehet növelni)

1 csomag 2-1 dzsemfix

Az epret alaposan megmossuk, kicsumázzuk. Mi szeretjük, hogy nagyobb darabkák legyenek a dzsemben, ezért megfelezem, a felét nagyobb lábosban bot mixerrel megpépesítem, a másik felét tetszés szerint darabokra vágom.



 Főni tesszük, és amikor felfőtt a keletkező habot leszedjük. Amikor az egész keletkező habot leszedtük, hozzáadjuk a cukorral elkevert dzsemfixet, újra felfőzzük, és lassú tűzön fél óráig főzzük, majd az előkészített kimosott üvegekbe töltjük. Lezárjuk az üvegeket és öt percig fejjel lefelé állítjuk. Nem kell dunsztolni, mehet a kamrába.


2021. április 3., szombat

Húsvét


 

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok minden idelátogató kedves vendégemnek!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...